Mit jelent a Jézus Szíve tisztelet?

firefox A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, ebben az ünneplésben különösen nagy hangsúlyt kap Jézus szeretete, amelyet a szív jelképez.
A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetét. A szív Jézus valóságos emberségének kifejezése is, melyet áldozatul adott értünk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilvánulási formái lehetnek például az engesztelés, Krisztus követése, esetleg önmagunk felajánlása. Önmagunk fölajánlása azt jelenti, hogy minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket Jézus Szíve iránti szeretetből tesszük, és ezért viseljük el türelemmel mindazokat a nehézségeket, amelyek életünkben adódnak.

Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később sokan mások is megtették. XI. Pius pápa pedig az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.

Ma az Egyházban Jézus Szíve ünnepe főünnep. Ezen a napon kívül még a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek, és az egész június hónap. Június hónapban szokás imádkozni minden nap a Jézus Szíve litániát. Az elsőpéntek és a Jézus Szíve tisztelet kapcsán gyakran említjük Alacoque Szent Margit személyét. Legyen példa számunkra az Ő személye a Jézus Szíve tiszteletben, és az elsőpénteki nagykilenced kitartó végzésében. Ha szeretne elmélyülni a témában, itt további történeti összefoglalót olvashat Vagner Mihály diakónus tollából.
Kattintson ide ha szeretné a Jézus Szíve litánia teljes szövegét letölteni.

Forrás

Mit értünk Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletén?

firefox Mária Szeplőtelen Szíve: a teljes ártatlanság, valamint Jézus és az emberek iránti anyai szeretet jelképe.

Tiszteletének alapja a szeplőtelen fogantatás, ami azt jelenti, hogy Mária mentes volt az áteredő bűntől, és az istenanyaság. Mária Szíve a Jézus iránti szeretet példaképe mindannyiunk számára.

XII. Pius pápa 1942-ben fölajánlotta az emberiséget Mária Szeplőtelen Szívének. A Szeplőtelen Szív ünnepét Jézus Szíve ünnepét követő szombaton ünnepli az Egyház. A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szívének tiszteletét és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek, amit II. János Pál pápa megtett 1982. május 13-án Fatimában, majd 1984-ben Rómában, és 2000-ben a világegyház összes püspökeivel együtt szintén Rómában megismételt. A Szent Szűz Szíve iránti tiszteletünket kifejezhetjük például az elsőszombatok rendszeres megtartásával.

Érdemes tudnunk arról is, hogy az úgynevezett kettős nagykilenced azt jelenti, hogy egymással párhuzamosan, egyszerre végezzük a kilenc elsőpéntek és az elsőszombatok megtartását. Ilyenkor természetesen elég az egyik napon meggyónnunk, ha közben nem követünk el súlyos bűnt. A kettős nagykilenced további bőséges kegyelmekkel jár. Végezzük minél többen rendszeresen az elsőpénteki és elsőszombati engesztelést, mert így sok kegyelmet kaphatunk önmagunk és mások számára. Amennyiben szeretne többet tudni Szűz Mária Szívének tiszteletéről, kattintson ide.

Forrás